Ökoplanet Kft.Társaságunk tulajdonosai közel egy évtizede foglalkoznak ingatlan-beruházásokkal, építőipari- és épületgépészeti kivitelezéssel. Az épületgépészet fejlődése, valamint a szakmai és piaci igények alapján kezdtünk el foglalkozni az alternatív energiák felhasználására épülő fűtési- és melegvíz-előállítási technológiák alkalmazásával. Az elmúlt időszakban számos napkollektoros rendszert telepítettünk újépítés és felújítás keretében egyaránt. Az elmúlt években a Panel programban résztvevő társasházak szakszerű kivitelezésébe is bekapcsolódtunk. Kézenfekvő volt a két terület összekapcsolása mivel az alternatív energiák alkalmazása sokkal hatékonyabb nagyobb rendszerek esetén. Céljaink szerint ezt egységében kell kezelni a panelházi nyílászárók cseréjével és a homlokzat szigetelésével megvalósuló energetikai korszerűsítés keretein belül. Szakmai elképzeléseink megvalósításának első lépéseként 2006. év végén megalapítottuk az Öko-planet Kft.-t, amelynek fő feladatául olyan innovatív megoldások megvalósítását határoztuk meg, amelyek szükségesek a műszaki-szakmai, valamint piaci és gazdasági lehetőségek kiaknázására. Ezen feladatokhoz igazodva, a társaság fő tevékenységeként a TEÁOR 7310’03 szerinti „műszaki kutatás, fejlesztés” tevékenységet jelöltük meg. A társasházak lakói, valamint szakmai képviseletek döntéseinek elősegítéséhez 2007-ben létrehoztuk az ország első olyan napkollektoros használati melegvíz előállító rendszerét, melynek adatai on-line internetes eléréssel nyomon követhetők. Ezzel a megoldással jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy az alternatív energiát hasznosító rendszerek kiépítése a Panel program keretein belül is lehetővé váljon. Cégünk szakmai tapasztalata alapján vállalkozásunk speciális feladatokat, magas szakértelmet és kreatív megoldásokat igénylő projektek elvégzésére szakosodott. Tevékenységünk teljes körű, magas színvonalú szolgáltatásokból tevődik össze: tervezés, engedélyeztetés, kivitelezés, karbantartás, pályázatírás és finanszírozás. Az általunk kínált rendszerek tervezését, működésének tematikáját valamint a hőtechnikai számítások elkészítését, a kivitelezéshez szükséges berendezések felszerelését, üzemeltetését, karbantartását az Öko-planet Kft. csapata, - tervezők, mérnökök, szakértők, tanácsadók - összehangolt munkában végzik, javaslataikat, észrevételeiket a megrendelő igényeinek megfelelő számításokkal, érvekkel alátámasztva vesznek részt a cég döntések előkészítésében. A rendszerek kivitelezéséhez szükséges eszközök, berendezések, műszerek szállítói, a Cégünk szakemberei által megadott és a döntéshozók által jóváhagyott műszaki paramétereket biztosítják, és a legkedvezőbb ajánlattal járulnak hozzá a kivitelezéseink sikeréhez. Az Öko-planet Kft. innovatív beruházásaiért, valamint a rendszerek tervezésért és a magas szintű kivitelezéséért felelős vezető Urbancsok Attila - aki résztulajdonosként – évtizedes, elismert szakmai tapasztalattal rendelkezik a megújuló-energia hasznosítás területén. A Panel programban való sikeres részvételünkért, valamint a pénzügyi háttér biztosításáért felelős szakemberünk Skornyák Péter résztulajdonos. Az Öko-planet Kft. kutatás-fejlesztésre irányuló tevékenységének, valamint a beruházások egyeztetéséért felelős szakemberünk dr. Gáspár Rezső, aki az ügyvezetői feladatok ellátása mellet résztulajdonosa is Cégünknek. Az épületgépészeti kivitelezés, karbantartás és szakmai színvonal biztosítása 16 fős csapatunk feladata, amely felelős irányítója Becző József. A pályázatokon való saját és megbízóink sikeres részvételének koordinátora Juhos Nikolett. Média felelős: Batta Zsuzsa. Kapcsolattartó: Cossuta Linda. |